Tavasz a Magas-Tátrában

Úton a Zöld-tóhoz a Magas-Tátrában

Először találkoztam a Magas-Tátrával idén márciusban, és az út elképesztően pazarra sikeredett! Valahogyan nem került eddig fókuszomba a világ legkisebb magashegysége, de túravezetőnknek sikerült olyan programot összeállítania, hogy ez a hely beleégett a szívembe... Három napot töltöttünk itt, de már csütörtökön este kiutaztunk, hogy a péntek reggel a hegyekben érhessen bennünket. Szerencsém volt: szikrázó napsütésben és kavargó hóesésben is láthattam ezt a vidéket.

A Tar-pataki vízesések környéke frissen esett hóval fedve

Ótátrafüredről indultunk, én gyalog többedmagammal, néhány társam siklóvasúttal. A zöld jelzésen sétálva, kostans enyhe emelkedővel nagyjából fél óra alatt fel lehet érni a Tarajkára (Hrebienok, 1285 m). A felhős idő elfedi előlem a tájat, így marad a találgatás, és Tátra rajongó útitársaim képszerű leírása, mit láthatnék magam körül. Máris tetszik. :-)

A Tarajkán 2013. óta minden télen lélegzetelállító alkotásokat hoznak létre jégből, amit kupolasátrak alatt bárki megtekinthet. Mi idén a Szent Péter bazilikát csodálhattuk meg jégből - és azon túl, hogy tényleg varázslatos, a kedvencem mégis az a medvebocs, amit az oszlopcsarnokba álmodott meg az alkotó. Medvékkel egyébként mindenhol találkozhatunk - fotókon.

A Szent Péter bazilika a Tarajkán - 225 tonna megformázott jég

Medve a bazilikában :-)

Tovább haladunk a zöld jelzésen, ami a Tar-pataki vízesések mellett halad el. A frissen esett hóban kevéssé látványosak a zuhatagok, de különlegessé teszi a látványt, ahogy a hótakaró alól elő-előbukkan a patak - látszik, hogy közel méteres réteg fedi.

A Rainer-kunyhóhoz érve (Rainerova chata, 1300 m) megpihenünk, jólesik a forralt bor ebben a pirinyó és hihetetlen hangulatot árasztó pihenőben. A hó kint már sűrű pelyhekben esik, odabent sok évtizede használt bakancsok, hágóvasak, fokosok, csengők színes kavalkádja.

Rainer-kunyhó hóesésben

A kunyhó után válik szét a túraútvonal - választhatom a Kis- és a Nagy-Tarpataki völgyet is. Én még csak most kezdem az évet, és úgy döntök, elég lesz most az előbbi könnyebb és rövidebb út. Az időjárás alakulása csak még jobban megnyugtatja a lelkem: esik a hó, minek mennék egy ilyen erőpróbáló útra a Hosszú-tavi menedékházhoz, amikor úgysem látnék semmit?... Persze ekkor még nincsenek személyes tapasztalataim a magas hegyvidéki időjárás szeszélyességéről...

Jobbra a Kis-, balra a Nagy-Tarpataki völgy

Így elindulok a csoport egyik felével a Kis-Tarpataki völgy irányában, a cél a Zamkovszky turistaház és közben az Óriás-vízesés. A nap féltávon elkezd kisütni, és szerencsére győz bennem a hála és az öröm - egyrészt nem tudhatom, fent milyen az idő, másrészt napsütés ide vagy oda, most úgysem bírtam volna.

Kezd kisütni a nap a Kis-Tarpataki völgyben

Ez a rókakoma oda-, és visszautunk során is erre sétálgatott

Zamkovszky turistaház

Délután még belefér az időnkbe egy villamosozás - Stary Smokovectől Polianka településig 1 euróért elvisz a vasút. A cél Pavol Barabás szlovák filmrendező, utazó és felfedező kiállítása. Bár nem ismertem munkásságát, a kiállítása lenyűgözött.

Hatalmas felületű fotókon és mozgóképeken keresztül vitt el a sarkvidéktől a barlangok és a zúgó folyók vad világáig, és hívta fel a figyelmet szívszorító adatok megadásával arra, hogy a bolygónk különleges érték, amire az embernek vigyáznia kell(ene)... 

Pavol Barabás kiállítása

Ebben a térben a barlangok világa került szó szerint karnyújtásnyira

*

Másnap a Nyugati-Tátra és Zakopane, Lengyelország legmagasabban fekvő városa a cél. A városból tett séta első állomása Kuznice (1025 m), innen tovább gyalogolunk, immáron erdei utakon. Néhány száz méter után Albert barát remete lakóhelyét és az albertin nővérek kolostorát, kápolnáját érjük el, de úgy döntünk, ide majd visszafelé térünk be.

Az út elképesztően gyönyörű, azt hiszem soha nem jártam még ilyen erdőben. Mintha egy óriási oszlopcsarnokban járnék, egy varázslatos palota égigérő hófehér báltermében.

A természet palotájának oszlopcsarnoka

Azt kívánom, bár tartana még tovább az út, de viszonylag hamar (1,5 óra) kiérünk az erdőből, és már előttünk is a Konrád-menedékház (1333 m). A csoport elszántabb része egy könnyű ebéd után tovább halad a gerinc felé, én pedig alaposan kiélvezem a gombás levesemet és a virslire emlékeztető második fogást, majd szép lassan visszasétálok az oszlopcsarnokon át Zakopane városkába.

A visszafelé úton még betérünk néhányan Albert barát remete lakába, és az albertin nővérek kolostorába. Az 1845-ben született Adam Chmielowski hajléktalanok és elnyomottak támogatásának szentelte az életét. Támogatói házakat hozott hozott létre nekik, és Isten irányába terelte őket. 1888-ban hozta létre rendjét - a kápolnában ma is tartanak miséket, az 1908-ban emelt remetelakban pedig emlékszobát rendeztek be.

A kápolna

Vasárnapokon miséket tartanak itt

A remetelak ma emlékhely

Lassan visszaindulok a városba - időm bőven van. Bejárom a piacot, a Krupówki sétálóutcán szemet húnyok a tejérzékenységemen - elvégre eredeti lengyel füstöltsajtról van szó, majd a csapat egy részével egy - piachoz közeli - szerény étteremben húzzuk meg magunkat a busz indulásáig.

Az egyetlen fotóm, amit szeretek Zakopanéból - a piac melletti házikók hátsó faláról

*
A harmadik nap teszi fel a koronát az egészre - de ezzel először még nem vagyok tisztában. Tátra rajongó túratársaim ugyan előhozzák, hogy az a helyszín, ahová ma tartunk, egészen elképesztő, de egyenlőre még nem tudom elképzelni, és ahogy ballagok a Fehér-víz völgy (Dolina Bielej vody) erdejében, figyelmem leköti a kanyargó patak kövein közel méteres magasságot elérő hórétegek különleges látványa.

Fehér-patak (Biela voda)

Itt még messze a vége

A szűk három órás út utolsó fél órájában az "elképesztő" lassan testet ölt... Ahogy a völgyfőbe érünk, már csak törpefenyők közt haladunk, egyre nyíltabb rálátással a völgyet körülzáró hegyoldalakra. Annyira szép, hogy amikor először látom a fák takarása nélkül, belekönnyezem...

Itt található a Magas-Tátra legnagyobb sziklafala, 900 méter magas és csaknem teljesen függőleges. A Zöld-tó ugyan nem látszott a hótakaró alatt, de a partján álló vendégházban így is jólesett a leves és a kolbász. :-)

Valahol itt kezdtem könnyezni

A Zöld-tó környékén

 

A Zöld-tó melletti turistaház

 

A Zöld-tó (környéke)

 

Cuki - a Zöld-tó őre

Hazafelé még megálltunk Donovalyban, egy hangulatos kolibában elkölteni a vacsoránkat. A koliba a szlovák "csárda", gyönyörű gerendaépület belül nyílt tűztérrel, szlovák népi viseletekkel vagy jelképekkel díszítve. 

Koliba hangulat 1

Koliba hangulat 2

 Befészkelte magát a szívembe ez a hely - még visszatérek. :-)


Következő utamról írok, amint megéltem, addig is, jó utat, Zarándok!