Menton, St. Paul, Nizza - Francia Riviéra 2. rész

Menton belvárosa - (nem) lehet eltévedni

Antibes utáni napon Menton városát tűztem ki célul (a Francia Riviéráról szóló blogbejegyzés előző részét itt olvashatod (Nizza, Ezé, Antibes). A buszra most Monaco irányában szálltam fel újra, csak kicsit tovább kellett utazni rajta - kb. egy órás az út, a viteldíj ugyanúgy 1,5 eur irányonként.

Menton után már az olasz határ húzódik - nem is olyan régen tartozik ez a terület Franciaországhoz. A Ligur-tenger partján fekszik, amely a Földközi-tenger beltengere, és szerintem ennek a városkának van a legszebb fekvésű játszótere, konkrétan ezt látják róla a gyerekek:

Na jó, pár lépéssel arrébb kell menni ehhez a látványhoz, de nem sokat

Szeretem a botanikus kerteket, és Mentonban van ilyen, úgyhogy annyi volt bizonyos, hogy a kikötő és az óváros után ezt fogom felkutatni. Illetve kíváncsivá tett még az Írók Kertje, a Garden Fontana Rosa is, de sajnos ez utóbbi nem volt fogadóképes állapotban, csak a bejárati kapuig jutottam, ami viszont szép volt.

Vicente Blasco-Ibañez író valósította meg a kertet 1921-ben, és nagy alkotók nevének ajánlotta: Balzac, Dickens és Cervantes arcképei díszítik a bejáratot. A kertet sajnos nagyon elhanyagolt állapotban találtam, remélem hamarosan megnyitják.

Garden Fontana Rosa bejárata

A belvárosa az a tipikus labirintushely, amelyben imádok bolyongani, és minden egyes alkalommal zseniális rájönni egy-egy ponton: "itt már jártam". :-)

Az ember hiába látja, hogy pereg a vakolat, azzal együtt imádja

Színek...

A város központjában

A kikötő felől

Imádom :-)

Hangulat... a festő behívott az udvarba, láthattam a többi képét is

Mentoni utcácska és ajtóbejáró egy felső útkanyarulatból visszanézve...

Mielőtt rábukkantam volna a keresett botanikus kertre, szerencsére elnéztem, és így felfedeztem egy másikat: Parc du Pian. Egymástól szabályos közökben ültetett olajfák, közöttük zöld fű, padok. Ideális családi, baráti piknikezésre, és picit elfáradt városi-zarándokok megpihenésére.

A közelben gyerekek a fűben elrejtett csokik után kutattak iszonyú lelkesen szüleik mosolygó tekintetétől kísérve - és azt hiszem volt egy pillanat, amikor meginogtam (mert persze láttam egy rakás csokit, amit meg sem közelítettek), de aztán győzött bennem a józanész :-p

A csokik nem erre voltak

Az Olajfák ligete igen közel esett az eredetileg is kinézett botanikus kerthez (Exotic Botanical Garden of "Val Rahmeh"), végül erre vettem az irányt. A kertben csodás homokszín ház áll, a bevezető utat pálmák szegélyezik.

Csodaszép...

A hely története szerint a Monleon család alapította a botanikus kertet 1875-ben. Aztán a 20. század legelején a Brit Hadsereg generálisa, Sir Percy Radcliffe vette meg a kertet első feleségével, Rahmeh Theodorával. Ők ültették sok más közt a pálmafa ösvényt, az olaj-, és fügefákat. Halála után a második feleség nevezte el a területet  Garden of "Val Rahmeh"-nek.

Számozott kis állomásokon haladhatunk végig a kerten a jegypénztárnál kapott guide segítségével. A hegyek védelme és a tenger által biztosított páratartalom különleges mikroklímát biztosít a kertnek, így az Afrikából, Ausztráliából, Amerikából hozott növények is nyugodtan növekedhetnek.

Nekem a kedvencem mégis az a citrom volt, ami a földön hevert - nem egy tescos szatyorból gurult ki óvatlanul, hanem a fáról pottyant le... Hiába, almán nevelkedtem, újra és újra rá tudok csodálkozni az ilyesmire.... :-)

A földön heverő citrom

Garden of "Val Rahmeh"

*

Másnap kicsit elszakadtam a tengertől, és a 400-as busszal St Paul de Vence felé vettem az irányt. Megtréfáltam magam, mert elmentem egészen Vence városáig, rosszul értelmezve a célnak kitűzött falucska nevét. A buszvégállomáson leszállva azonnal tudtam, hogy nem oda értem, ahová készültem, így buszfordultával visszautaztam kb. negyedórányit St Paul de Vence-ig. Majdnem egész nap elsétálgattam az aprócska településen, egészen elvesztem a 800 éves időutazásban...

Grande Fontaine tér az 1850-ben készített azonos nevű szökőkúttal

Az egyik butikban vásárolt képes füzetke szerint ez a falu Franciaország harmadik leglátogatottabb helye - Mont Saint-Michel és Versailles után. A 2,5 millió ember rohamában 380 falakon belül élő lakos próbálja tartani magát, igaz, hogy a falakon kívül még úgy 2500 fő is drukkol. A házak csodálatos állapotban idézik vissza a 12. századot.

El tudom képzelni, hogy a sarkon túl egy másik világba cseppenek... vagy már ott vagyok?

A kis tér - Placette - kútjának vize iható 1611 óta...

...részletek, pillanatok.

A Malvan folyó vize feletti ellenőrzés joga hosszú ideig összetűzések forrása volt St Paul és Vence régiója között, attól függetlenül, hogy Provance királynéjától St Paul megkapta a jogot a 14. században. Erre alapulva épült mosókonyha a Grande Fontaine terén. A 12. századból maradt a világnak a Collegiate Church is.

Lovagok korát idézi

Igényes butikok sorakoznak belesimulva az utca arculatába

Az egyikben hőlégballonok kaphatók :-)

St. Paul hangulat

A kőfalak mögül látszanak a hegyek, a másik oldalon a tenger is a távolban

*

Utolsó napon Monacoba látogattam vissza, mert januárban kimaradt a Casino belső tere (már ameddig zseton nélkül beengednek :-) és a Hercegi Palota is, mert márciusban nyitnak. 

Szóval izgalmasnak ígérkezett a program, de délelőtt még egy Chagall múzeumot is beiktattam Nizzában. Chagall éveket élt St. Paul falucskában - első feleségének halála után, 1949-ben telepedett le itt, és itt is temették el. St. Paul a szívemhez nőtt, és emiatt valahogy a nizzai múzeumban őrzött festményei is előtérbe kerültek bennem. Órákat méláztam a termekben, néhány képe különösen megfogott...

Marc Chagall múzeum

Néhány képe...

...nagyon megfogott

Tetszik a meseszerű fantáziavilág, ami megjelenik a képein. Szabad teret hagyott számomra a saját belső valóságom megmozgatásához, formálásához... Képeiben - amelyek a nizzai múzeumban fellelhetők - sokat foglalkozik biblikus történetek megformálásával és orosz-zsidó gyökereinek hagyományaival. Megfogott ez a különös világ, szinte éreztem, ahogy a képek engem is bátorítanak saját valóságom mind teljesebb megélésére...

*

Nizzai naplementével zárom ezt a bejegyzést. Valahogy azt érzem, még vissza fogok térni ide...

Nizza, szeretem...

Következő blogbejegyzés a Bakonyról és a Vértesről szól, kattints IDE az olvasáshoz.

Jó utat, bármerre jársz!
:-)