 |
| Riviera hangulat |
A jó sorsom ismét Nizzába vetett a szülinapom környékén, a repülőjegyet karácsonyi ajándékként kaptam. :-) Január közepén Nizzát és Monacot néztük meg alaposan, erről a blogbejegyzést itt találod:
1. rész,
2. rész.
 |
| Nizza - szeretem... |
Április közepén tehát csodás lehetőségem nyílt bepótolni néhány kimaradt célpontot a városban, és izgatottan készültem Nizza környékének felfedezésére is. A Wizzair korán reggel (hajnalban) indul ebben az időszakban odairányban, így fél 9-kor már a parti helyek egyikében üldögéltem a reggeli kávémmal. A kavicsos part egy részében a csíkos napernyők, másik felében a nyárra való lázas készülődés hangulata fogad - mindkettőt szeretem, mindkettő Nizza... :-)
 |
| Áprilisi nyár a Riviérán |
 |
| Lázas készülődés, épül-szépül a part :-) |
Ami az egyik legfájóbb elmaradás volt Nizzában három hónapja, az a Saint Nicolas Katedrális - így a kávé és a
hostelben tett gyors becsekkolás után ezt az épületremeket vettem célba. A 20. század legelején a nagy létszámú orosz közösségre tekintettel egy templomot kezdtek építeni, mert már kinőtték a belvárosban lévőt. A cári család támogatta az építkezést - ezen a területen már korábban emeltek egy kápolnát Nikoláj cárevics emlékére, aki a cár testvére és egyben feleségének korábbi vőlegénye volt, de 21 évesen meghalt tuberkulózisban.
 |
| Saint Nicolas Katedrális |
 |
| Saint Nicolas Katedrális |
A történet szerint a cári trón várományosa egy kép alapján beleszeretett a szép dán királylányba, Dagmarba. Szerencsére szíve választása egybeesett apja külpolitikai törekvéseivel, így a házasság nyílt utat kapott. Ami plusz szerencse, hogy Dagmar viszonozta Nyikoláj érzelmeit.
Elutaztak Nizzába, hogy az ott telelő cárnéval együtt ünnepeljék az eljegyzést, de Nyikolájon ekkor már megjelentek a betegség tünetei. Halála előtt megkérte öccsét, hogy "gondoskodjon" menyasszonyáról, ami ebben az időben azt jelentette, hogy vegye feleségül... Az új pár nem szerelemben, boldogságban indította közös életét, de a történet szerint összecsiszolódtak. Az ő gyermekük volt II. Miklós, a Romanov-dinasztia utolsó cárja.
Sokáig üldögéltem bent, a kórus épp próbát tartott. Jó látni, megtapasztalni ugyanannak a törekvésnek más és más megnyilvánulási formáját...
*
 |
| Ezé |
Ragyogó volt az idő, és én Ezé falucska felé vettem az irányt. A Monacoba tartó busz hangosbemondója szerint a név kiejtése: '
ez' (csak hátha valakit fejtörés elé állít a dolog, mint engem). :-) Ezé lett az egyik kedvencem, de azt hiszem nagyon nehezen tudnék abszolút kedvencet kiválasztani, elfogultan imádom egy az egyben azt a részét Franciaországnak...
Azt írják róla, hogy a települést az 1300-as évek végén a Savoyai-ház építtette fel. Sok megpróbáltatáson
ment keresztül, török megszállás alatt is állt, az 1700-as
évek elején a várost körülölelő falakat pedig lerombolták a spanyol
örökösödési háborúban.
 |
| Ezé falucskából a kilátás |
Engem a középkori hangulata fogott meg leginkább, imádok időutazni. Nem nagyon vannak múzeumok és tárlatok, gyakorlatilag az egész település egy (lakott, élő) múzeum. Az ember csak sétál az utcákon, és Van.
 |
| Ezé, élő középkor |
 |
| Kaktuszok fölé magasodó istennő |
 |
| Ezé botanikus kertje |
Az egyik kiíráson olvasható a település mellett található völgyhíd mesés története, amely szerint az ördög és a parasztember alkut kötött: utóbbi nem hitte, hogy előbbi egyetlen éjszaka alatt felépít egy hidat - márpedig az egyezség értelmében, ha sikerül, jutalmul az első arra járó lelkét elviheti magával.
A parasztember az éjszaka nemigen aludt jól, azon aggódott, hogy mi lesz, ha mégis felépíti a hidat az ördög, és egy falubélit visz magával - így amikor megvirradt, a kutyáját csalta fel a hídra, átdobva a végébe annak botját. Így a falu lakosai megmenekültek, a kutyus az ördögé lett... (hiába mese, én is sajnálom a kutyust) :-(
:-)
 |
| Az a bizonyos híd... |
*
Másnap Antibes városát tűztem ki célul, busz visz ide is (1,5 eur oda, és annyi vissza is, mint Monacoba). A Picasso Múzeumot kihagytam, inkább a belvárost és a kikötőt fedeztem fel magamnak.
 |
| Antibes látképe |
A erőd (Fort Carre) területén álló Nomád, egy betűkből megalkotott
hatalmas ülő szobor, aki a tengert nézi. Egészen elképesztő, ahogy ez
az áttetsző alak belevész a szemlélődésbe, kicsit én vagyok... A 16. században épült csillag alakú erőd végigsétálható belépő nélkül,
de bennem nem hagyott mély nyomot, a Nomád és a tenger látványa uralta a
helyet...
 |
| A Nomád - Jaume Plensa katalán szobrász alkotása |
 |
| A Nomád belsejéből a kikötő |
 |
| Antibes kikötője |
 |
| Antibes egyik hangulatos szeglete |
 |
| Még mindig Antibes |
 |
| Kávéra várva... |
 |
| Tengerre néző ablakok... |
Jó csak úgy lenni itt... csak sétálni, csak kávét kortyolni, csak ülni a stand homokján vagy a kőfalon a tengert bámulva... Semmit sem kell, elég a Létezés...
*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése