Madrid, 2. rész

Az előző részben ott búcsúztunk el, hogy az Atocha pályaudvar szépséges pálmaerdejétől elszakadva a Jardín Botanikus Kert felé vettem az irányt. Hiába, a zöldfelületek vonzottak legerőteljesebben, és szerencsére Madrid tudja, hogy a sok fa és virág élhetőbbé teszi a várost, főképp, hogy errefelé igen meleg van.

A pálmák nem hiányozhatnak a Botanikus kertből

Jól megfér egymással a kellemes és a hasznos - szobor a veteményeskertben, Jardín Botanikus Kert

  

Jardín Botanikus Kert, ok, megint pálma :)

Nem csak pálmák voltak, íme a bizonyíték :)

Ami a Botanikus Kertben megfogott, azon túl, hogy a kert maga ápolt és gyönyörű, az a hátsó traktus épületében talált két fotókiállítás. Az egyiket Peter Fraser fotográfus képeiből állították össze, Matemáticas címmel. Nos, én kevéssé látom a matematikai rendszert a világunkban, mindig is humán beállítottságú voltam. :) De a képek, amik Észak-Írországban, Istambulban, Norvégiában és Szicíliában készültek 2011-2016 között, engem a színeikkel ragadtak meg, a világ változatosságát harsogva - és meghatottságomban az egyetlen értékelhető reakcióm nagyjából ez volt: "Istenem, mennyire csodálatos a világ, amelyben élek!"

Peter Fraser egyik képe, kedvenc

A másik kiállítás Elliott Erwitt fotográfus képeiből állt, Cuba címmel. 1964-ben fotózta először a Newsweek magazin megbízásából, főképp Che Guevara és Fidel Castro miatt. 87 évesen, 2015-ben Erwitt visszatért, és újra fotózta Kubát: a két alkalom képanyagából lett összeállítva a tárlat. Ami számomra izgalmas volt, az a szabályok felett álló üzenet - a kép elsősorban üzenetet hordoz, és ha a "képalkotási szabályok" korlátozzák az üzenet átadását, akkor a szabályokat felül kell írni. A szabályok legyenek értünk, ne mi a szabályokért. Ez volt az egyik hozadéka a képeknek számomra, azon túl, hogy érdekes volt bepillantani egy távoli ország világába 50 év különbséggel.

A part és talán a férfi valósága hintázik egy nagy hajón, a hánykódó tengeren...

Boldogság...

A Jardín Botanikus Kertből rövid út vezet a Prado-ba. Azt mondják, ha valaki Madridba jön, a Prado-ba el kell menni. Én szeretek festményeken keresztül bekerülni a festő világába - de a Prado már az otthoni ráhangolódáskor sem vonzott. Talán amiatt, hogy őrült hosszú sorokkal riogatott az útikönyv írója - és a múzeum nem hazudtolta meg. Elsétáltam előtte, de győzött bennem az érzés: elég, ha csak kívülről lefotózom, és a sorban állás óráit máshogy élem meg.

Prado

A Prado helyett a pillanatnyi hangulatom csodálatos helyre vezérelt. Az épületet balról megkerülve, a lépcsősoron felsétálva egy gyönyörű épületre bukkantam: San Jerónimo El Real, a templom, ahol János Károlyt királlyá koronázták. Odabent halk gregorián ének szólt, kellemes hűvös fogadott, nyers kőfalak, boltívek, minimális díszítés - ideális pihenő és önmagamban történő elmerülésre alkalmas helynek bizonyult...

San Jerónimo El Real...

...a templom, ahol János Károlyt királlyá koronázták

Utam kanyargása ezután visszavitt a Retiro park nyári palotával (Casón del Buen Retiro) szembeni bejáratához, egészen Madrid legöregebb fájához, a több, mint 350 éves mexikói ciprushoz, amelyet 1633-ban ültettek. Hát nem csodálatos? :)

Az Öreg... felfoghatatlan időkön át...

Az estém a spanyol tradicionális forrócsokival (churros con chocolate) zárult a Városháza előtti téren. :)

Plaza de la Villa, csendes tér a madridi Városházával

*

A következő napra (is) csodás dolgokat terveztem. :) A "nagy cél", a Casa de Campo fenyőligete előtt meg akartam látogatni a Királyi Palota kertjét (Campo del Moro), aminek a bejáratát előző nap nem találtam meg. A Palota melletti kis park, Jardines de Sabatini bájos rendezettsége, illetve a két parkot elválasztó kerítés rejtette a megoldást. Ezen keresztül kérdeztem meg egy kertészt, hogy merre találom a másik park bejáratát, ő pedig nemzetközi kézmozdulatokkal megadta a felvilágosítást. :) (A Cuesta de San Vicente úton kell balra fordulni, végig a kerítés mentén le, majd balra ismét, a Királyi Park bejárata kb. 100 méterre lesz.)

Campo del Moro kicsiny tava, fekete hattyúk és pávák is jártak erre

A Campo del Moro egy rendezett erdőre hasonlít, azonnal a szívembe lopta magát.. Keresztbe-kasul bejártam, míg egy részhez értem, ahol meg kellett állnom. Volt valami a levegőben, valami szép és tiszta energia. A földet sárga virágszirmok tengere borította, a fák ágai között meg-megcsillant a nap fénye. És akkor megint elért az a Valami, amit a természetben már jónéhányszor alkalmam volt megélni: amikor elönt a hála, valami különös bizonyosság... Szél támadt, a nap fénye rebbent a falevelek közt... üzenet a táncoló lombok által: Minden-Rendben-Van...

Itt...

Innen tovább indultam, célom a Casa de Campo fenyőligete és tava volt. Azt terveztem, hogy a "drótvasúttal" (kabinos libegő) jutok el oda, és gyalogosan érek vissza a városba. A közbenső tervezett állomásom Parque de la Montana, egy meredek dombocska a város közepén - előtte még betértem a Camino zarándokutamon már megismert és megszeretett spanyol omlett ízének felidézésére egy Bar-ba. :)

A domb ókori csodát rejteget a tetején: Templo de Debod. Az egyiptomi Abu Simbel templomok megmentésében nyújtott segítségért az egyiptomi állam 1968-ban adományozta Debod templomát Spanyolországnak, amit szétszedtek, majd Madridban újra felépítettek.

Templo de Debod, Egyiptom ajándéka Kr. előtt 200-ból: ekkor kezdték építeni

Innen könnyű séta visz a Rózsakertig (Rosaleda), ahonnan már látszik a Teleférico állomása (libegő zárt kabinnal). Imádom a kilátókat és imádom a libegőket - ezt az utat is nagyon élveztem. :)

Rosaleda

A Rózsakertből már látszik a libegő kis kék kabinja

"Repülés" ki Madridból, Casa de Campo, egykori királyi vadászterület felett

Nem emberkéz alkotta park

A Casa de Campo egy természetes úton létrejött mandulafenyő- és magyaltölgy liget, egykor a király vadászterülete volt.  A libegő végállomásánál megpihentem kicsit, majd gyalogszerrel elindultam, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. :) Kicsit camino-s érzés volt megint... :) A fenyőágak árnyékának zseniális szövevénye a földön, a környező vidékre és Madridra nyíló panoráma, a csendes, forró nyugalom emlékezetemben marad...

Maestro Nature...

Nagyon meleg, nagyon vörös, nagyon zöld, nagyon kék :)

Elértem a Casa de Campo tavát - ennyire zöld, nem húztam rá :)

Nagyon piros :p :)

A térképről kinéztem magamnak a Platánok Útját, ami azért volt nagyon jó döntés, mert le van zárva az autósoktól, így teljesen biztonságosan lehet sétálni az aszfalton, a fák lombját bámulva séta közben, s hangosan énekelve Phil Collins - Another Day In Paradise című számát, különös tekintettel a refrénre...

A visszaséta még felfedte Madrid folyócskáját, és a Palota előtti téren ma is ott volt a srác, aki eszméletlen zsenialitással dobolt felfordított üres festékes vödrökön. Elfáradtam kicsit ezen a napon, úgyhogy a kékóra nagyjából azzal telt, hogy őt hallgattam, ütemesen dobolva lábammal a ritmust. Remélem dobol együttesben is, és sokan élvezik a zenéjét, a téren dobolás pedig csak móka...

*

A záró délelőtt egyrészt egy búcsú belvárosi sétával, illetve az Almudenai Miasszonyunk Székesegyház kupolájában telt. Mint mondtam, imádom a kilátókat, így alig bírtam elszakadni a látványtól. :) A Kripta és a kupolába vezető úton berendezett kiállítás nem fogott meg, a város madártávlatból annál inkább...

Almudenai Miasszonyunk Székesegyház

Kilátás a kupolából

Még visszasétáltam a hátizsákomért a szállásig, és elindultam a reptér felé. Azt hittem sima utam lesz Budapestig, de nem így lett. Egy vihar miatt a gépünk Pozsonyban szállt le, a reptársaság meg nem érezte magára nézve kötelezőnek a hazajuttatást. De így megismerkedtem egy éppen a Camino-ról hazatérő nővel, akivel végigbeszélgettük az estét-éjjelt-hajnalt, majd hazavonatoztunk az első vonattal. Volt közös téma. :) Keressük a jót mindenben... :p

Szép volt... és nyugodt is, amíg 3x meg nem fordultunk a Balaton felett :)

Madrid beszámoló vége.

Következő utam Ausztria, Gesause Nemzeti Park, IDE KATTINTVA olvasgathatsz róla, ha érdekel, ha mennél és infót gyűjtesz, vagy voltál, de szívesen visszaemlékeznél.. :-)

Jó utat, bármerre is jársz!