Málta, 1. rész

Azure Window lelke, Dwejra-nál, Gozo

Egy éve kezdődött, amikor egy barátom kiköltözött a családjával Máltára. Persze előtte is tudtam, hogy létezik ez az ország, de nem férkőzött a figyelmembe. Hosszú a bakancslistám a bejárandó országokból, Málta azonban csak ekkor került fel rá.

Felkészülős vagyok... tudod, útikönyv, térkép... (imádom a térképeket, böngészni előtte és utána, vagy csak úgy, még nem bejárt helyeken :) ), mikor, mit nézek típus. Legalábbis jellemzően. Mert mondjuk életem eddigi legnagyobb fizikai-lelki kihívására, a 800 kilométeres spanyolországi El Camino zarándokútra nem hogy nem vittem se útikönyvet, se térképet, de bele sem néztem egyikbe még előtte sem. Hívott az Út, és én mentem, meghagyva minden napnak a maga meglepetését, örömét, feladatát... Ott vezettek a jelek, és én követtem őket...

De most vissza Máltára, mert igazán megérdemli a figyelmet. Egy szubjektív beszámolót fogsz most olvasni, de talán hasznosítható információt és kedvcsinálót is jelent majd számodra. :)

Régóta nem utaztam, legutóbb egy évvel korábban a magyar Szent Jakab zarándokutat jártam végig Budapest és Lébény között, ami egy teljesen más műfaj, és még régebben repültem - így olyan voltam, mint egy kisgyerek, akit beengednek a cukorkás boltba. Egyébként is olyan vagyok utazáskor, mint akit a hálózatra kötöttek, és képtelenség lemeríteni, de itt minden halmozódott.

BIRZEBBUGA

Birzebbugában laktam, ami egy békés városka a sziget délkeleti végében, a tenger partján. Sokak figyelmét elkerüli ez a rész, pedig érdemes erre is tenni egy sétát, nincs messze a fővárostól, alig 20-25 perc busszal. A szigeten a déli rész szerényebb, de pont amiatt, hogy a turisták nagy része elkerüli, tud olyan hangulatot árasztani, amiben még igazán önmaga az ember.

Birzebbuga egyik kis öble

Tengerpart Birzebbugában

Málta nem bővelkedik homokos tengerpartokban, és a déli szegleten pont Birzebbuga az a hely, ahol ezt élvezhetjük. Én márciusban voltam, így a strandolás elmaradt, bár igazán nem is hiányzott. Néhány évtizede az iparosodás meghódította ezt a területet, így a nyílt tenger látványa helyett hatalmas kikötő és óriási hajók látványa fogadja a vízparton merengőt, de néhány perc alatt megszokja az ember.

Én utazáskor amúgy is átváltok teljes elfogadó üzemmódba (ezt igyekszem itthon is gyakorolni), és mindennel úgy vagyok: "Ez most ilyen. Itt így élnek az emberek. Itt ez van." És csak élni velük, megélni azt, amit látok, tapasztalok. Hiszen ezért jöttem... Hogy megéljem azt a valóságot, amit azon az adott helyen tapasztalhatok...

Birzebbuga kikötője

KÖZLEKEDÉS - PRAKTIKUM

Az első nap történéseihez érdemes még feljegyezni, hogy jó szolgálatot tett az "explore tallinja card" - korlátlan utazást biztosít a vásárlás napjától számított 7 napon keresztül a szigetet keresztül-kasul behálózó buszjáratokon, 21 eur-ért. A kártya beszerezhető a reptéren, és Vallettában, a busz pályaudvaron is láttam standjukat. Egyébként 1.5 eur a buszjegy, (2017-ben járunk), ami a megvételtől számított 2 órán belül használható, függetlenül attól, hányszor szállunk át. Én közel két hetet voltam, így az első héten leteszteltem: az osztás-szorzás alapján megérte számomra a kártya, de tény, hogy sokat buszoztam mindenfelé a szigeten. :)

Rögtön az első nap ízelítőt kaptam abból, hogy a buszok saját életüket élik, és a sofőrök nagy elfogadás tanítók. :D Bár olvastam olyan tapasztalatokról, hogy a buszközlekedés viszonylag pontos és rendben van, én mást tapasztaltam.  Az egyik kedvencem, amikor óra 35-kor ránézek a kijelzőre, ami jelzi, hogy 45-kor érkezik majd a járat, majd pár perc múlva módosít, hogy 58-kor érkezik, két másodperccel ezután pedig begördül a szóban forgó busz a megállóba - naná, hogy felszálltam. :) A másik kedvenc, amikor felszállunk a 80-as buszra Birzebbugában, majd egy idő múlva rájövünk, hogy a busz másik nyomvonalat követ. Érdeklődésünkre a sofőr elmondja, hogy ez a busz most 82-es, és az erre megy. Igazából, az rendben is van... csak erről nekünk elfelejtett szólni... :)

Amiért ezt elmeséltem, egyrészt mert vicces (így utólag), másrészt, javasolt a máltai buszmegállókban éberen figyelni, mert bármely pillanatban megtörténhet a csoda, menetrendtől függetlenül. :)

MDINA

Rögtön erős indítással kezdtem, házigazdáim javaslatára: Mdina a "csendes város", amely sokáig Málta fővárosa is volt, azonnal beszippantott, és én hagytam, hogy elvarázsoljon. A magas falakkal körülvett város középkori hangulatot áraszt, amit - lévén, hogy az autók számára a terület tabu - nem zavar meg a 21. század zaja. Tipikusan az a hely, hogy ha nem is tudod, merre vagy éppen, mindenképpen ki fogsz kötni a főtéren igen hamar.

Mdina katedrálisa

Szent Pál alakja különösen megbecsült a szigeten, számtalan utca és tér viseli a nevét

Máltán az emberek nyíltan megélik az Istenhez fűződő kapcsolatukat, és ennek az ehhez tartozó infrastruktúra helyet is ad: a legtöbb templomot nyitva találjuk, bármikor belépő nélkül beülhetünk beszélgetni kicsit Istennel, önmagunkkal, vagy csak abból a célból, hogy megpihenjünk egy nyugodt helyen. Mdinában a katedrális megtekintése belépőjegyhez kötött, de a jeggyel megnézhetjük az oldalsó bejárattal szemközti (ha a katedrálissal szemben állsz, jobbra) lévő katedrális múzeum gazdag anyagát.

Ahogy az ezüst serlegek és papi öltözetek között sétáltam, amelyek megelevenítették egy több száz évvel ezelőtti világ történéseit, profán módon az IKEA-s villáim jutottak eszembe (ne kérdezd, miért pont a villák), és hogy ezek 500 év múltán ugyan hol lesznek? A párhuzam vicces, én is mosolyogtam magamban, de a gondolatsor mégsem - az ember mulandósága az, ami tapinthatóvá vált, ahogy korszakok váltják egymást, ahogy emberek generációi megélik saját életük történéseit, és a tárgyi világ töredéke emlékeztet rá később, talán... kicsinynek éreztem magam - és ez egyszerre volt lélegzetakasztó és felszabadító egyszerre...

A részletekben rejlő szépség

A zarándokutam során szokásommá vált, hogy beülök templomokba, amelyek megszólítanak, hogy így kerüljek kapcsolatba azzal a valamivel, amit sokan sokféleképp neveznek, Tudatos Intelligencia, Univerzum, Felsőbb Tudat, Isten... nekem megfelel a Jóisten kifejezés, mert van rá egy saját képem, amivel kapcsolódni tudok. Szóval Máltán volt rá módom, hogy éljek ennek a szokásomnak, és ebben a formában töltődjek, és keressek válaszokat a kérdéseimre - önmagamban. A Karmeliták templomában ért az első felismerés.. tudod, amikor csak folyik a könnyed, és azt érzed, megmagyarázhatatlanul: Minden Rendben Van, van erőd az előtted álló dolgokhoz, és szeretet Van.

A környezet igazából mindegy, a természetben ugyanígy elér ez, de azért különleges érzés egy ilyen helyen ülni, főképp, ha valamilyen zenét hallgatok hozzá. Ha szeretnéd egyszer kipróbálni, én a Secret Garden zenéjét ajánlom, leginkább ezt a számát: Prayer Egészen varázslatos lesz, ez bizonyos... :)

Karmeliták temploma

Mdinától egy fagylalttal búcsúztam, amit a város falain álló kávézóban (Palazzo de Piro étterem) ettem meg, csodás panorámával. Ha megnéznéd/megkóstolnád te is, akkor ha a katedrálissal szemben állsz, indulj el balra, aztán jobbra, és egyenesen. Itt szemben lesz a bejárat.

Még a fagylaltra várva... :)

DINGLI

Mdinából az 52-es busszal (azért ezt majd ellenőrizd :) ) 10-15 perces busz út Dingli, egy déli parthoz közeli városka. Innen könnyű 10 perces sétával elérhető a part, az elején táblák, majd sárga nyilak mutatják, merre menj. 

Itt (is) Camino érzésem volt...

Fenséges kékség, 180 fokos panoráma. 250 m magas sziklafalak végig, de kezdetben a csoda még nem fedi fel magát. Minden egyes megállómon többet mutat meg magából a part, mintha féltene, hogy egyszerre, hirtelen nem bírok el ennyi szépséget... Végtelen szabadság... Órákig ültem itt... tudod, ez az, amikor képtelen vagy továbbmenni, mert magához láncol a szépség, tágasság, a teljesség... Nem tudsz, és nem is akarsz elmozdulni...

Selfie helyett :)

Amikor nem tudsz, és nem is akarsz...

VALLETTA

Szerencsém volt - mert a rengeteg napsütéses nap mellé jutott egy esős is. Vallettát választottam erre a napra úticélnak, mert tudtam, hogy ide még visszajövök, így látom még napfényben is. A kerteket céloztam meg (Upper Gardens, Lower Gardens), amik nem is annyira kert jellegük miatt voltak érdekesek számomra (bár tény, hogy Máltán kevés a fa, és itt voltak), hanem a lélegzetelállító panoráma miatt, ami mindegyik kert sajátja - esőben is. Tényleg lehet élvezni... az, hogy esik az eső, semmit nem változtat a dolgon, hogy az élet szép. Az eső, mint olyan: szép. Mások a fények, más a levegő, más a hangulat, mint szikrázó napsütésben. Fátyolos, lágy, sejtelmes, a táj hangja zizzenő, csobbanó, csepegő... Kevesebb az ember, tágabb a tér... 

Kicsit olyan volt nézni a ködbe, esőbe vesző tengert a város végéből, mint Finisterrében, El Camino utolsó napján. Ez az utazás is formál rajtam, bár máshogyan, mint az az Út. A szél, amely a szabadság érzetét hozza, majdnem feldönt, és megakasztja a lélegzetet - az jut eszembe: talán, mert stabillá kell válni, fel kell nőnie annak, aki a szabadságot élni kívánja...

Eső és szél a város végében, a Lower Barrakka Gardensből

Ezen a napon meglátogattam a Nemzeti Könyvtárat. Egy gyors számítás szerint közel 15.000 kötet van csak abban az egy teremben, ami a látogatók számára járható. Ugyanaz a kérdés vetődik fel bennem: mi marad meg belőlem ennyi idő múltán? Kavargó gondolataimnak az sem tudta útját állni, hogy itt tudatosult bennem: az esőkabátom megérett arra, hogy a jövő ne emlékezzék rá. Teljesen átázott a kapucni alatti sapkám is, vizes hajjal, fázva sétáltam lassan a könyvek között, a múlt-jelen-jövő hármasán tűnődve... Ha a jelenben tudok élni, nem számít, mi volt, és mi lesz. A jelen pillanat mindig az, ami a maga tökéletességében a rendelkezésemre áll. Élhetek vele - de erőltetni senki nem fogja. Rajtam múlik, milyen fontossági sorrendet állítok fel, és élek meg...

A világ legrégebbi, családi tulajdonban működő hanglemezboltjával szemben, egy kis kávézóban ülve írom a naplómat. A süti és a kávé lassan elfogy, a hajam megszárad, a vizes cipőm megszokom. Valletta esőben. Élek. :)

1885 óta :)

A 2. részt IDE KATTINTVA olvashatod.