Ausztria túra: Gesäuse Nemzeti Park, Hallstatt


A hosszú hétvégére túrát terveztünk, mert túrázni jó. Ausztriában nagyon régen voltam, vágytam már oda, így lett a cél a határtól 2,5 óra autózással elérhető, számomra eleddig még ismeretlen Gesäuse Nemzeti Park, ezen belül is Johnsbach falucskája. A szállás szuper, ha vonz az autentikus vidéki házikó tehenekkel és terülj-terülj asztalkámmal reggelente, akkor Huberbaueréknél érdemes megszállnod.

Az utunk Szombathelyen át vezetett, mert még sosem jártam arra. Amennyire a köd engedte, megcsodáltam a várost, különös tekintettel az Iseumra. A savariai Iseum a feltárt római kori Isis templomok egyike. Az egyiptomi istennőnek szentelt egykori épületegyüttes a Borostyán út mellett épült fel a Kr. u. 1. század végén. Szinte teljes egykori pompájában  rekonstruálták ezt az antik templomot, nem volt megerőltető elképzelni az istennőnek felajánlott áldozatot a középső oltáron, vagy az oszlopsort a szentély körül.

Az Iseum Savariában. A szentély a ma ismert építmények sorában a harmadik legnagyobb

Az Iseum szentélye az oltárral Szombathelyen

A szombathelyi kitérő miatt első napunk estéjén értünk be Johnsbach falucskába, így másnapig fogalmunk sem volt, milyen gyönyörű szakaszon haladtunk odáig. Az aznapra ígért esőmentesség tartotta magát, így igazán szép utunk volt a célpontnak kinézett Hesshüttéig. Ausztria legfiatalabb nemzeti parkja (2002-ben kapta ezt a státuszt) természetesen rengeteg túraútvonalon bejárható, mi egy viszonylag rövid, de annál kaptatósabb verzió mellett döntöttünk a BERGFEX túratervező weblap segítségével, amit ajánlok figyelmedbe.

A háztól balra indulva 4-5 perc séta után elértük Kölblwirt vendéglőt, ahol szintén balra fordulva az ember már beér a túraútvonalra Hesshütte irányában. Ausztria ráérzett, hogyan lehet jól kiépíteni a turistajelzéseket - végig az volt az érzésem, hogy az érintetlen vadon vesz körbe, ugyanakkor a jól elhelyezett jelzések megadták az út biztonságát. A közel 7 kilométert 3 óra leforgása alatt sikerült abszolválni, de nem a megállások miatt - a 900 m szintkülönbség valahogy lecsökkentette az alapsebességet :-)

A patak itt még nem tudja, hogy hamarosan minőségi ugráson (zuhanáson) megy majd keresztül

A nemzeti park meghatározó eleme az Enns folyó, amely víztömegével évmilliók alatt mélyen bevágta magát a hegységbe, s eközben közel 2000 méter magasságig feltornyosuló szikla meredélyekkel szegélyezett völgyet alkotott. A Gesäuse területén találhatók a folyó utolsó nem szabályozott szakaszai. Tetszik, hogy a  víztömeg morajlása adta a nemzeti park nevét.

Gyönyörű, érintetlen természet

Úton...

Mindig csak felfelé...

Csodálatos természet

A felhők pamacsa a csúcsokat érte, de a szitáló eső már a Hesshüttében ért bennünket. Az 1699 m magasban épített házikóban jólesett a leves és a forró tea.

Hesshütte, 1699 m

Hesshütte, életkép :)

A visszaút kegyes volt: a szitáló eső elállt, és kisütött a nap... :-)

Imádom :-)

Színfoltot a tűleveleiket hullató, sárguló fenyőfák jelentettek
*
A másnap esőt hozott, így túrázás helyett Hallstatt falucskáját terveztük felkeresni. 1,5 óra autózás után elértük ezt az ékszerdoboz települést, aminek még a felhős, esőszitálós időjárás sem tudott betenni: imádtuk ezzel együtt. :-)

Hallstatt katolikus temploma

Ugyanezen templom közelebbről...

Hallstatt

Őszi hangulat Hallstattban

A köd és esőszitálás miatt néhány látnivaló kimaradt, de nem bántuk: annyira szép ez a hely, hogy ide még visszajövünk. A település szépségeiről ez például egy jó összefoglaló, ami a főteret első helyen hozza a látnivalókból - a tér ékessége a középen álló Szentháromság-oszlop, amely az 1750-es hallstatti tűzvész után került felállításra. Most munkagépek dolgoztak a téren, kicsit átrendezve a látképet.

Épül, szépül a főtér

A katolikus templom felett indul a panorámaút, amin felsétálva elénk tárul a tó, a vízesés, és a szemközti hegyek.

A kis falu feletti panorámaútról elénk táruló látvány...

Hallstatt fentről

Kilátás az ösvény melletti pihenőből

Vízesés Hallstatt felett

Helyszűke miatt a fákat a házfalakra applikálják a helyiek

Mesehangulatot árasztott ez a kis fafaragó műhely...

...és a portékái :-)

Esteledik...

...búcsúzunk Hallstatt-tól

Még visszajövünk... :-)

*


Bejegyzés vége.
A következő utam Nizzába és Monacoba vezetett. Ezekről IDE KATTINTVA olvashatsz, ha érdekel, vagy infót gyűjtesz.

Jó utat, bármerre jársz!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések